MENÜ

Őrvidék mint Burgenland

(levél Erdélyből!)

Asztalos Lajos
Kolozsvár

Hogyan kerül ez a név – mármint az első – egy nyelv­ápoló rovatba? – teheti föl a kérdést a jámbor olvasó. Nos úgy, hogy mint minden helynév, ez is nyelvünk szerves része, amely feledésbe merülőben van. Kevesen tudnak róla. Meg­érdemli hát, hogy rövid történelmi áttekintéssel fölhívjuk rá a közfigyelmet. Úgyszintén a többi őrvidéki helynévre.

Tévében, rádióban, sajtóban időnként szó esik Ausztria legkeletibb tartományáról, de mondhatni csaknem kizárólag Burgenlandként emlegetik. Pedig ennek az osztrák megszállás, majd Ausztriához való csatolás előtt a honfoglalás óta Magyarországhoz tartozó területnek mindig magyar neve volt. Mint említettük, a jelek szerint ez a magyar közemlékezetből kihullófélben van. Ausztria keleti és egyben legújabb tartományának e magyar és az ottani magyarok által ma is használt neve Őrvidék – amely nem tévesztendő össze az ennek részét alkotó Őrség (Felső-Őrség) nevű vidékkel –, és nem Burgenland.

Az első világháború után ezt a dunántúli, nyugat-ma­gyarországi vidéket, a többi „területszerző” szom­szédot követően vérszemet kapott osztrákok maguknak követelték. Az elrabolandó területet, a négy nyugat-ma­gyarországi megye – Pozsony, Moson, Sopron, Vas alapján –, beleértve négy ottani város német nevét is – Pressburg ’Pozsony’, Wieselburg ’Mosonvár’ (később Moson, melyet 1939-ben Magyaróvárral egyesítettek, s ma Mosonmagyaróvár része), Ödenburg ’Sopron’, Eisenburg ’Vasvár’ –, Vierburgenlandnak (’négy megye tartomány’) keresztelték. Miután azonban a csehek szemfülesebbek voltak, mint az osztrákok, és csapataik 1919 januárjában megszállták Pozsonyt, a kezdeti név Dreiburgenlandra (’három megye tartomány’) változott. 1921-től, amikor Pozsony kivételével az országnak ezt a részét, az Őrvidéket, Ausztriához csatolták, egyszerűen Burgenland lett. Ha figyelembe vesszük, hogy ezen a 166 km hosszú területen, Magyarország nyugati végvár vidékén, egykor valóságos várlánc állt – Fraknó (Froch­ten­stein), Kabold (Kobersdorf), Lánzsér (Landsee), Léka (Lockenhaus), Borostyánkő (Bernstein), Szalónak (Városszalónak, Stadt-Schlaining), Németújvár (Güs­sing) stb. –, a hivatalból kiötölt német nevet akár helyt­állónak is mondhatnók.

A tartomány kelet, azaz Magyarország felé nyitott, nyugat, vagyis Alsó-Ausztria és Stájerország felé, az Alpok keleti végének – a Lajta-, Rozália-, Soproni-, Lanzsér- és Kőszegi-hegységnek – köszönhetően vi­szony­lag zárt. A Lajta-hegység lábainál fekszik a tarto­mány tízezer lakosú székhelye, Kismarton (Eisenstadt). Kisebb tájegység a Fertő-tótól keletre fekvő Fertőzúg (Seewinkel) és az ettől délre levő Hanság (Waasen). Vizei az Ausztriában eredő, kelet felé tartó Lajta (Leitha), Vulka (Wulka), Csáva (Stoob), Répce (Rabnitz), Gyöngyös (Güns), Pinka, Strém, Lapincs (Lafnitz) és Rába (Raab). Nemkülönben a 35 km hosszú, jég­korszakból származó, jelentős idegen­forgalmi vonzerejű Fertő-tó (Neusiedler See), Európa egyik legnagyobb tava.

A Mátyás király és IV. Habsburg Frigyes közti háború idején elpusztult magyar lakosság pótlására e végvidék földbirtokosai betelepítéseinek „hála”, Őrvidék mai területén a magyarság hozzávetőleg már a XV. század végén kisebbségbe került. A németek által lakott terület határvonala lényegében az idő tájt alakult ki. A ma­gyarlakta vidékek – Fertőzug, Kismarton környéke, Felsőpulya (Oberpullendorf) és környéke, a Pinka völgye, Németújvár – kivételével, Őrvidék többségében német nyelvű lett. A Felsőőr (Oberwart) környéki legnagyobb magyar népcsoportot a Pinka völgyi magyarság folyosója kötötte össze Nyugat-Dunántúl magyarságával.

Az 1529., 1532., 1664. és 1683. évi török hadjáratok, valamint a magyarországi háborúskodások következ­tében a hadak útjai mentén, a folyóvölgyekben és a medencékben lakó magyarság, Felsőőr és Felsőpulya környékén kívül, majdnem teljesen elpusztult. E két vidéken való megmaradásukat a nemesi jogok biztosították, ami megakadályozta idegeneknek a nemesi birtokokon levő falvakba való letelepedését, közös földjük vagy tulajdonuk megszüntetését.

A horvát menekülteknek az elnéptelenedett falvakba való tervszerű telepítése 1533-ban, Kőszeg ostroma után kezdődött és elsősorban a vörösvári (Rotenturm an der Pinka), a szalónaki, a rohonci (Rechnitz) és a kismartoni birtokon másfél századig tartott. A horvátok azonban nem csupán a néptelen falvakba telepedtek be, hanem a lakatlan erdővidéken új településeket is létesítettek, mint pl. Újhegy (Neuberg), Őridobra (Neuhaus in der Wart), Pónic (Punitz), Horváthásos (Kroatisch-Ehrendorf), Lipóc (Steinfurt), Borosd (Weingraben).

A török hadjáratok és a II. Rákóczi Ferenc által vezetett kuruc szabadságharc után, a XVIII. század első felében az elpusztult területekre, elsősorban Moson megyében szinte kizárólag németeket telepítettek. A földbirtokosok azonban egyes helyeken, mint pl. Felsőpulyán 1747-ben, magyarokat is letelepítettek. Az 1773. évi népszámlálás idején a mai Őrvidék, a kisebb-nagyobb horvát szigetek kivételével, elnémetesített terület volt, és csupán tíz településen lakott magyar többség. A XVIII. század második felében a gabonatermesztés föllendülésének, Moson vármegye kedvező földrajzi fekvésének, a szállítást megkönnyítő Duna és a bécsi piac közelségének köszönhetően az ottani nemesi birtokok – elsősorban a Fertőzugban levők – jelentős mértékben szarvasmarha-tenyésztésre, gabona- és cukorrépa-termesztésre szakosodtak. Az itteni birtokokra telepítendőket a Kapuvár környéki birtokok lakosai és Csallóköz kisparasztjai közül toborozták. A magyarok által lakott birtokok számának növekedése – 1784-ben 7, 1869-ben 14, 1930-ban 38 – lényegében a Fertő-tó és a mosoni Duna közti vidéket tarka népességű területté változtatták. Ugyanakkor a nemesi jogok 1848-ban való eltörlése nehéz helyzetbe hozta a középkori határvédőknek – Felső-Őrség, Felső­pulya – az Őrvidék középső és déli vidékén élő leszár­mazottait. A közös földtulajdonjog megerősítette és megőrizte a magyar azonosságtudatot. Eltörlése azon­ban lehetővé tette a németek letelepedését a magyarlakta településeken. Ezekbe a közlekedési és piacköz­pon­tokba, mint amilyen Felsőőr és Felsőpulya, a németek a környező falvakból jöttek. Több vegyes lakosságú faluban ez a letelepedés fölgyorsította a magyarok elnémetesedését. Vasjobbágyi­ban (Jabing) például a magyarság 1828. évi 57%-os aránya 1880-ra 16%-ra, 1920-ra 8%-ra csökkent.

Az 1867. évi osztrák–magyar kiegyezés fékezte az elnémetesedést. 1880-ban tartották az első, az anya­nyelvet feltüntető népszámlálást. Ekkor az Őrvidék mai területének 266 000 lakosából 209 000 (78,8%) német, 11 162 (4,2%) magyar, 42 789 (16,1%) horvát volt. A magyar állam megerősödésének tulajdoníthatóan német ki- és magyar bevándorlás kezdődött. Ezzel egyidejűleg a nem magyarok elmagyarosodásának is köszönhetően 1880 és 1910 között a magyarok aránya 4,2%-ról 9%-ra nőtt, a németeké 78,8%-ról 74,4%-ra csökkent. Falu­helyt azonban az etnikai arányok száz év alatt, 1910-ig bezárólag, nem sokat változtak. Kivéve a Németújvár környéki horvátok lassú elnémetesedését és néhány Moson vármegyei birtok megjelenését. A magyar–német népességhatár ez idő alatt változatlan maradt.

A mai helyzethez hasonlóan, az ausztriai magyarok túlnyomó többsége annak idején sem Őrvidéken, hanem a Lajtán túl, főleg Bécsben élt. A császári székhely mágnesként vonzotta a magyar nemeseket – akik ma­guk­kal vitték részben vagy egészében magyar személy­zetüket is –, a kedvező piac pedig több ezer magyar kézművest csábított Bécsbe. Az ott élő magyarok száma az 1840. évi tizenöt­ezerről 1890-ig harmincezerre, 1910-ig negyvenötezerre nőtt. Az osztrák főváros és környéke hasonló hatást gyakorolt a különböző nem­zetiségű magyar állampolgárokra is, számuk 1910-ben elérte a 232 000-et.

Az Ausztria és Magyarország által elvesztett első világháború után a Saint-Germaine-en-Laye-i béke­tárgyalásokon 1919. szeptember 10-én Magyar­ország nyugati, többségében németek által lakott terü­letét Ausztriához csatolták. Az erélyes magyar tiltakozás nyomán azonban a Sopronban és a Pinka-völgyben tartott népszavazás Magyarország számára kedvező eredményének köszönhetően „csupán” Őrvidék jelen­legi területe jutott osztrák kézre. Somogyvári Gyula Virágzik a mandula című regényében (1937) állít emléket a Magyarországtól, Ausztriától független ún. Lajta menti Köztársaságért – az osztrák bekebelezés ellen – küzdőknek. A hatalomváltozás következtében a XVI. század óta nyelvszigetekben élő őrvidéki magyar­ság állam­alkotó nemzetből nemzeti kisebbség lett. Bár az új országhatár nem akadályozta az azelőtt kialakult gazdasági, társadalmi és művelődési kapcsolatokat, az a társadalmi réteg, amelyik elől a határ elzárta a magyar államot és nemzetet, és amelyik nem bennszülött őrvidéki volt – a köztisztviselők, a hadsereg személy­zete, a vasutasok, a tanszemélyzet, a munkások egy része stb. –, nagy számban a mai Magyarország terü­letére telepedett át. Emiatt Őrvidék magyar anyanyelvű lakosainak száma mintegy tízezerrel, kb. 39%-kal kevesebb lett. Ez az elvándorlás különösen a szétszórtan élő magyarságot érintette érzékenyen. Ugyanakkor az Őrség falvaiban élők száma alig néhány százzal apadt. Az iparban és a mezőgazdaságban dolgozók, az őrvidéki magyarság legalsó társadalmi rétegének létszáma a kivándorlás következtében csökkent jelentősen. Ez a folyamat az 1920-as években, a mezőgazdaság gépe­sítése és a jól fizető, elsősorban bécsi ipar miatt, tovább tartott.

A monarchia felbomlása után a magyar politikai menekültek nem ellensúlyozták az Ausztriában és a Bécs­ben élő magyarság számának a hazatéréssel és a ki­vándorlással járó gyors apadását. Így pl. a Bécsben 1910-ben élő 45 000 magyarból 1923-ra 10 922, 1934-re 4844 maradt. A kivándorlás és a statisztikai mesterkedések – például a túlnyomó részben magyar anyanyelvű 6507 cigány, bevallása ellenére más nyelvi csoportba sorolása – miatt az őrvidéki magyarok száma az 1934. évi népszámlálás adatai szerint a fél századdal korábbi szintre, 10 442-re apadt. Ekkor a német ajkú, főleg köztisztviselők, kereskedők és kézművesek betelepedése következtében megszűnt a legjelentősebb magyar település, az 1938-ban várossá nyilvánított Felsőőr túlnyomó magyar többsége.

Ausztria 1938. március 12–13-i, a náci Németország általi bekebelezése után Őrvidék magyarságának helyzete gyökeresen megváltozott. A náci közigazgatás felszámolta Őrvidéket és Stájerország (Steiermark), valamint Alsó-Duna birodalmi tartományba (Nieder­donau Reichsgaus) sorolta. Ezzel egyidejűleg bezárták a magyar egyházi iskolákat, a náci propaganda és rendőrség pedig a magyar nyelv haszná­latát a családi körre korlátozta. A magyarság addigi erős öntudata, beleértve a jelentős gazdasági erejű földbirtokos nemességet is, valósággal elsorvadt. Most ez utóbbiak is érezni kezdték a kisebbségi sors hátrányait. Jelentős változás következett be a fiatalok gondolkodás­mód­jában, akik elsősorban az iskola és a hadsereg egyre erősödő náci légkörében szégyenletesnek kezdték érezni magyarságukat.

A második világháború után, annak ellenére, hogy Őrvidék, akár Magyarország, szovjet megszállás alá került, a határt és annak átkelési pontjait a Rákosi-féle kommunista rendszer lezárta. Ily módon Őrvidék lakosságának, köztük magyarságának a hagyományos központokkal – például Sopronnal, Szombathellyel – való természetes gazdasági, társadalmi, emberi kapcsolata teljesen megszakadt. A gazdasági csapás mellett a nemzeti tudatot érintő súlyos lelki sebet okozott az, hogy a vasfüggöny és a magyarországi kommunista rendszer lehetetlenné tette a közeli magyar oktatási intézményekkel azelőtt létező kapcsolatot. A magyar­országi hatalomváltozás ráadásul kínos hely­zetbe hozta az őrvidéki magyarokat, mert magyar és kommunista rokon értelmű szó lett az osztrák köz­vé­leményben. Másrészt az anyaország, amelyik gazdasági fejlődését tekintve Ausztria mögé került, egy művelő­dési otthon meg a kommunizmus jelképévé vált. Ezek után érthető, hogy azok száma, akik az 1951. évi népszámlálás idején magyarnak vallották magukat – 5251 személy –, az 1934. évi népszámláláshoz viszo­nyítva – 10 442 – a felére csök­kent. Még nagyobb fokú vissza­esés következett be az osztrák állampolgár bécsi ma­gyarok számában – 1934-ben 1042, 1951-ben 384 –, akik­nek jelentős része egyszerűen eltitkolta magyar­ságát.

Az 1955. évi nemzetközi egyezmény és a szovjet csapatok ezt követő ausztriai kivonulása után bekövet­kező gazdasági föllendülés és iparosítás idején meg­élén­kült Ausztria lakosságának, s ezzel együtt az őrvidéki magyarságnak is a mozgékonysága. E társadalmi változás következtében felbomlottak az elmúlt száza­dokban kialakult hagyományos falusi, nemzetiségi közösségek. A mezőgazdasági tevékenységüket részben vagy teljesen feladó, naponta vagy hetente az ipari központokba ingázó magyarok német nyelvkörnyezetbe kerültek. Szülő­helyük elhagyása a német nyelv fokozott használatára kényszerítette őket, s a fiatalok apránként nyelvet és műveltséget váltottak. A magyar nyelv elhagyása a ma­gyarországi kommunista rendszer iránti általános utálatnak és annak is következménye volt, hogy így akarták elkerülni a lehetséges hátrányos megkülönböztetést. A magyar nyelvre immár nem volt szükség a gazdasági életben, az iskolában, a munka­helyen, s a vegyes házasságban sem. A magyarok és a németek közti házasságok felgyorsították a magyarság beolvadását. Alsóőrött (Underwart), a legnagyobb őrvidéki magyar faluban a vegyes házasságok aránya az 1949 és 1958 közötti 19%-ról 1969 és 1988 között 60,6%-ra nőtt. A vegyes házasságok arányát a kisebbségi települések kedvező gazdasági, munka­vállalási lehetőségei és földrajzi helyzete befolyásolta. A legtöbb német betelepülő két körzeti központba, Felsőőrre és Felsőpulyára érkezett, amelyekben a XX. század elején a magyarság még többségben volt. Emiatt a két helységben a vegyes házasságban élő magyarok aránya 30-ról 38%-ra nőtt. Egy 1964-ben a családnevet, a lakóhelyet, az eredetet és a felekezethez való tartozást elemző felmérés 7600 főre becsülte az őrvidéki magyarság számát, miközben az 1961. évi népszámlálás szerint Őrvidéken 5642 magyar élt.

Az 1956-os forradalom vérbe fojtása után Ausztriába érkező 181 000 menekült statisztikailag alig kimutatható mértékben növelte az ottani magyarok számát – 162 000-en nyu­gatra távoztak, 7772-en visszatértek Magyar­országra –, így az 1951-ben kimutatott 5251-ből 1961-re 5642 lett csupán. 1971-ben a népszámlálás ugyan még 5673 ma­gyar nemzetiségű személyt mutatott ki, a beolvadás, a kedve­zőtlen népesedési folyamat – elöregedés, az emiatt növekvő elhalálozás –, a növekedő kivándorlás következtében az őrvidéki magyarság száma 1981-ig 4147-re apadt.

Az őrvidéki helyzetet a bécsivel egybevetve kiderül, hogy ez idő alatt az állandó bevándorlással pótlódó, osztrák állampolgárságú bécsi magyarok száma az 1951. évi 384-ről 1971-ben 6099-re, 1981-ben 5683-ra növekedett. Az 1981 és 1991 között Magyarországon bekövetkezett politikai változások kedvezően befolyá­solták, vagyis növelték az Őrvidéken és Ausztriában élő magyarok öntudatát és a magyar nyelv hasznosságát. Ugyanakkor a vasfüggöny leomlása után az Ausztriában letelepedő magyarok – köztük számtalan erdélyi magyar – számának növekedésével az osztrák állampolgár ma­gyarok 63,1%-kal 19 638 főre, a nem állampolgárok 26,7%-kal 13 821 főre gyarapodtak. A Bécsben letele­pedett nem osztrák állampolgárok száma megkétszere­ződött, a Bécs környékiek és az alsó-ausztriaiak száma 7,4-szeresére nőtt. A bennszülött őrvidéki magyarok száma, elsősorban Felsőőrött és Őriszigeten (Siget in der Wart) 23,5%-kal, az osztrák vagy más állampolgárságú magyarok száma 63,1%-kal nőtt.

Az 1991. évi népszámlálás idején a magukat anyanyelvük alapján magyarnak vallók száma 33 459 volt. 58,7%-uk osztrák állampolgár. Ennek csupán 20,2%-a, 6763 személy bennszülött őrvidéki. Egyes feltételezések szerint azonban számuk tízezerre tehető. Az ausztriai magyarság túlnyomó többsége a Lajtán túl és Őrvidéken egyaránt szétszórtan él. 36,7%-uk kis nyelvi szigetet alkotva három felső-őrségi településen, Felsőőrött, Alsóőrött (Unterwart) és Őriszigeten. Felsőőr 1592, Alsóőr 669, Felsőpulya 631, Kismarton 257, Őrisziget 223 és Boldogasszony (Frauenkirchen) 215 fővel a legnépesebb őrvidéki magyar közösség.

Bár az 1976. július 7-én kelt. ún. népcsoporttörvény a magyarokra is kiterjed, az őrvidéki kábeltévé-társaság a csökkenő nézettségre hivatkozva 1995-ben alaposan csökkentette a magyar nyelvű műsorokat közvetítő csatorna adásidejét. Ez érzékenyen érintette az ottani magyar közösséget, amelynek tájékozódása és nemzeti tudatának fenntartása szempontjából a magyar tévéadás jelentős szerepet játszik.

Önálló magyar tannyelvű középiskola 1920 óta nincs Őrvidéken. A felsőlövői gimnáziumban az 1981–1982-es tanévtől magyar nyelvű tagozat, a felsőpulyai gimná­ziumban az 1987–1988-as tanévtől ún. pannon osztály létesült, melyben a magyar vagy a horvát nyelvet kötelező tantárgyként oktatják. 1992-ben Felsőőrött kétnyelvű gimnázium létesült magyar és horvát tagozattal.

Az óvodák többnyire német vagy vegyes nyelvűek. Az iskolán kívüli magyar oktatás az ún. népfőiskolák keretében történik. Az ausztriai tanító- és tanárképző felsőoktatási intézményeknek nincs magyar tagozatuk.

Az úgynevezett Burgenland régi magyar neve tehát Őrvidék. Eisenstadt pedig Kismarton. Jó lenne, ha a ­magyar tömegtájékoztatásban ez tudatosodna, s amennyi­ben szóba kerülnek, valamennyi őrvidéki település ­magyar nevével együtt következetesen használnák, hiszen mint minden magyar helynév, ezek is nyelvünk szerves részei. Bár a XX. századi, az osztrákok által kitalált Burgenlanddal ellentétben a román Transilvania magyar eredetű, Erdély középkori, latinra fordított Transsylvania változatából való, ha Erdélyt valaki így említené, mindenki fölkapná a fejét.


© Erdelyi Karpat Egyesulet

 



 

BOTLIK JÓZSEF

AZ ŐRVIDÉKI (BURGENLANDI) MAGYARSÁG SORSA1

 

AZ ELSŐ KÉT ÉV: 1922–1923

 

--------------------------------------------------------------------------------Az önrendelkezési jogra hivatkozva 1918. október 21-én Bécsben, a Reichsrat (Birodalmi Tanács) 210 német tagja (szociáldemokraták, keresztényszocialisták, nagynémetek) Német-Ausztria (Deutschösterreich) ideiglenes nemzetgyűlésévé (Bundesversammlung) nyilvánította magát. Három hét múlva, november 12-én – egy nappal az után, hogy az uralkodó, I. Károly császár (IV. Károly néven magyar király) lemondott az államügyekben való részvételről – az ideiglenes nemzetgyűlés egyhangúlag kikiáltotta Német-Ausztria Köztársaságot (Republik Deutschösterreich), s kihirdették, hogy az új állam csatlakozni (Anschluß) kíván a demokratikus Németországhoz. Az 1919. február 16-ai választásokig az államtitkárokból álló Államtanács kormányozta az országot Karl Renner irányításával. A szavazás szociáldemokrata győzelemmel zárult, amely után Renner a keresztényszocialistákkal alakított kormányt, amelynek szociális reformokkal és államosításokkal sikerült felszámolnia a forradalmi hullámot, s belpolitikailag nyugalmat teremteni az országban.
-----Német-Ausztria 1919. szeptember 10-én írta alá a saint-germaini békét, amelynek értelmében az ország a németajkú osztrák örökös tartományok közé szorult vissza, miközben a vegyes lakosságú területeinek a nagy részét is elveszítette. Dél-Tirol Olaszországhoz, Trieszt, Isztria, Dalmácia, Krajna és Karintia egy része a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz került. Ausztriának a békeszerződés megtiltotta az Anschlußt, azaz a Németországhoz való csatlakozást, és az állam új neve Osztrák Köztársaság (Republik Österreich) lett.
-----A több mint egy év múlva, 1920. október elsején elfogadott alkotmány Ausztriát kilenc tartományból álló parlamentáris szövetségi köztársasággá nyilvánította. Törvényhozó hatalmi szerve a választott képviselőkből álló Nemzeti Tanács (Nationalrat) és a tartományok képviselőiből álló Szövetségi Tanács (Bundesrat) lett. Az első közjogi méltóság az erősen korlátozott jogkörű szövetségi elnök, a tényleges végrehajtó hatalom azonban a parlamentnek felelős szövetségi kancellár kezébe került.2
-----Kevéssé ismert, hogy az 1921. december 14–16-án tartott népszavazást követően Sopron városa és a környező nyolc község (Ágfalva, Balf, Fertőboz, Fertőrákos, Harka, Kópháza, Nagycenk és Sopronbánfalva) Magyarországhoz való ünnepélyes visszatérésének napján, ugyancsak 1922. január elsején alakult meg hivatalosan Ausztria új, kilencedik tartománya, Burgenland. Annak ellenére, hogy az új osztrák–magyar határ kiigazítása, illetve végleges kitűzése csak ez év végén, 1922. december 22-én fejeződött be. Hivatalosan 1923. január elsején, illetve a későbbi magyar–osztrák csereegyezménnyel Szombathely és Körmend térségében, s a Pinka folyó völgyében fekvő újabb falvak (összesen tíz: Kisnarda, Nagynarda, Felsőcsatár, Alsócsatár, Magyarkeresztes, Németkeresztes, Horvátlövő, Pornóapáti, Szentpéterfa, Olmód, valamint a Kőszegi-erdők) tértek vissza Magyarországhoz. 3 Egyébként csak ez utóbbi időponttól tekinthető de facto külön közjogi-politikai egységnek az Ausztriába bekebelezett volt nyugat-magyarországi terület, amelyet azonban az osztrák jogalkotásban jóval korábban meghatároztak, mint újonnan szerzett országrészt. Már az 1920. október elsején elfogadott alkotmány Ausztriát kilenc önálló Landból, azaz tartományból (más nézetben: szövetségi tagállamból) álló parlamentáris szövetségi köztársasággá, állammá (Bundesstaat) nyilvánította. Ezek egyike lett az elcsatolt Westungarn, azaz Nyugat-Magyarország vidéke, a későbbi Burgenland területe.
-----Megjegyezzük, hogy a Westungarn fogalmat később is használták – még hozzá hivatalosan – a Burgenland elnevezés megfelelőjeként vagy azzal együtt. Így például azt a bécsi székhelyű "Háborús rokkantak, Özvegyasszonyok és Árvák és Hazatértek Burgenlandi Tartományi Szövetsége" nevű szervezet szögletes bélyegzője is tartalmazta, zárójelben s rövidítve. "Landesverband / der Burgenländischen (Westung.) / Kriegsinvaliden, Witwen u. Waisen u. Heimkehrer / Zentrale: / Wien, IX. Türkenstrasse 24." A szervezet propaganda osztálya 1923. május 20–21-én, pünkösdvasárnap és -hétfőn rendezte meg az első burgenlandi Blumentagot (Virágnap) a háborús áldozatok emlékére és kegyeletére. A szövetség ez alkalommal falragaszokat, meghívókat, pénzgyűjtési felhívások százait és művirágokat bocsátott ki, amelyeket a tartományi intézményeknek postázott. Nyilván nem véletlenül, a határkiigazítással fél évvel korábban Magyarországhoz visszatért Pornóapáti község iskolája vezetőségének is címeztek egy ilyen tartalmú csomagot, amelyet azonban a Sopronban működő cenzúrahivatal visszatartott.4
-----Közben, az osztrák szövetségi kormány, 1921. július 22-én egyszerre tizenhat rendeletetadott ki a békediktátumban elcsatolt, de ténylegesen még osztrák fennhatóság alá nem került nyugat-magyarországi terület közigazgatásának a részletes szabályozására.5
-----Ezek az osztrák jogszabályok6 egyébként változatlanul érvényben hagyták Burgenlandban az addigi magyar rendelkezéseket. Az újonnan létrehozott Burgenland tartományról szóló, az osztrák nemzetgyűlés által 1921. január 25-én elfogadott 85. számú törvény,7 a Burgenland-Gesetz (azaz ún. Burgenland-törvény), illetve az iménti rendeletek egy szóval sem említették, hogy a trianoni diktátummal elcsatolt nyugat-magyarországi területen – ekkor még Sopronnal és környékével együtt – az 1920. december 31-én tartott magyar népszámlálás anyanyelvi adatai szerint nagy számban élnek nemzetiségek, sőt azok jogaira sem utaltak. Ezért fontos leszögezni: "Ausztria a saint-germaini békeszerződésben a kisebbségek védelmére vonatkozóan ugyanolyan kötelezettséget vállalt, mint Magyarország a trianoni szerződésnek a kisebbségek védelméről szóló fejezetében, és mint az S. H. S. állam (ti. Szerb–Horvát–Szlovén állam, azaz a délszláv királyság, 1929-től Jugoszlávia – B. J.), Románia és Csehszlovákia az ún. kisebbségi szerződésekben. Lásd a saint-germaini szerződés III. rész 5. címét, különösen a kisebbségek kulturális jogaira vonatkozó 67. és 68. cikket".8
-----Az elszakításra kijelölt Őrvidéken ekkor a 248 658 németajkú lakos mellett 44 572 magyar, 47 225 horvát és 4595 egyéb (szlovén, szlovák, stb.) ajkú ember élt, akiknek száma összesen 96 392 fő, vagyis a teljes népességnek több mint az egynegyede (27,9%) volt. Az 1910. évi magyar népszámlálás adatai szerint az Ausztriának ítélt nyugat-magyarországi területen egyébként, ekkor összesen 80 632 lakos beszélte a magyar nyelvet, illetve tudott magyarul írni-olvasni.9
-----Az 1921. január 25-én elfogadott, már említett ún. Burgenland-törvény előírása alapján, az osztrák szövetségi kormány fél év múlva, 1921. július 22-én hozott, és a 475. és 491. számok között kiadott, összesen 16 rendeletével részletesen szabályozta a békediktátummal szerzett új tartomány irányítását. E határozatok később a hivatalos közlönyben is megjelentek. A törvény 1. cikkelye kimondta, hogy Burgenland tartomány székhelye Ödenburg, azaz Sopron városa. A jogszabályok – többek között – a közigazgatás új szerveinek a felállítását, a német nyelv hivatalossá tételét, egy tartományi hivatalos közlöny indítását, az adózást, a vámokat, a posta-, a távíró-, illetve a távbeszélő szolgálat rendjét, illetve az utóbbiak használatát, a vasúti közlekedést és a szállítási tarifákat rendezték.10 Feltűnő, hogy az állami anyakönyv-vezetés magyar szabályok szerinti rendjét ekkor még meghagyták.
-----A békediktátumban elcsatolásra ítélt Moson, Sopron és Vas vármegyei részek osztrák csapatok általi elfoglalása azonban csak az 1921. augusztus 28-án kitört nyugatmagyarországi felkelés, majd az egy hónapig fennállt Lajtabánság állam11 november 4-ei megszűnése után hetekkel, november 25-én kezdődött. Minden faluba egy-egy zászlóalj (egyenként több száz fős legénységgel, valamint tisztekkel) vonult be. Az ilyen mértékű erőfitogtatás célja a lakosság megfélemlítése volt. November 28-án Rőtfalva, Rendek, Léka, november 30-án Csém, Pornóapáti, Rábaszentmárton és Farkasdifalva következett. Vas vármegye elcsatolt déli részének legjelentősebb településére, Németújvár nagyközségbe is az utóbbi napon vonult be 2000 osztrák katona. A lakosság mindenütt izgatottan fogadta a megszállókat, de ellenállást sehol sem tanúsított. Az előrenyomuló katonaságnak nem volt élelmiszere. A községekben rekviráltak, azaz a hadsereg számára erőszakkal megszerezték, majd elfogyasztottak minden élelmiszert, mert a nagy hóviharok lehetetlenné tették az utánpótlást. Például Kőszegre átjártak a megszállt területekről, de voltak olyanok is, akik véglegesen elhagyták azt.12
-----A szövetségi kormány imént említett, 1921. július 22-ei rendeletei alapján a terület tényleges birtokbavételét követően, csak 1922. január elejétől kezdték megszervezni Burgenland közigazgatását, amelyet hét politikai kerületre vagy körzetre (Politischer Bezirk) osztottak. A teljesen elszakított Nezsideri, Kismartoni, Nagymartoni, Felsőpulyai, Felsőőri és Németújvári járásokat (ez utóbbiból a 365 lakosú Nemesmedves kisközség13 Magyarországon maradt) kerületekké szervezték át. A hetedik, a Gyanafalvai kerületet a Szentgotthárdi járás Burgenlandba rendelt községeiből alakították ki. A hét új körzet a székhely-településeikről kapta a nevét.
-----Ekkor az Ausztriába csatolt ún. töredékjárásokat is az új kerületekhez csatolták. Így az újonnan kialakított Nezsideri körzethez a Magyaróvárit és a Rajkait; a Soproni járás átkerült nagyobb részét a Felsőpulyai; Fertőmeggyes és Kelénpatak községeket a Kismartoni, Lépesfalva, Somfalva és Sopronkertes településeket a Nagymartoni kerületbe tagolták. A Kőszegi járásból elszakított 13 községet – Hámortó, Hosszúszeg, Hoszszúszeghuta, Kőpatak, Kúpfalva, Lantosfalva, Léka, Létér, Németgyirót, Pörgölény, Rendek, Rőtfalva és Salamonfalva – a Felsőpulyai, a többit a Felsőőri körzetbe sorolták. A Szombathelyi járás falvait először – Csém falu kivételével, amelyet nyomban a Felsőőri közigazgatási egységbe osztottak – a Németújvári kerületbe tagolták. (Három évtizeddel később, az 1951. évi népszámlálás után még öt község – Abdalóc, Csejke, Németlövő, Pokolfalu és Pósaszentkatalin –, és az eredetileg Németújvári járásbeli Egyházasfüzes és Hovárdos – átkerült a Felsőőri körzetbe.)14
-----A megszálló osztrák katonaság után az új polgári hatóságok is megjelentek, és azonnal megfosztották állásuktól azokat a tisztviselőket, aki nem ismerték tökéletesen a német nyelvet. Emiatt sok magyar és horvát anyanyelvű tisztségviselőt és közalkalmazottat elbocsátottak az állásából. Ezzel Ausztria súlyosan megsértette az 1921. október 13-án a Sopron és környéke hovatartozásáról szóló, a népszavazást előíró, olasz közvetítéssel megkötött magyar–osztrák ún. Velencei egyezményt. Ennek vonatkozó pontja a következő: "Emberségi szempontokból az osztrák kormány elvileg kötelezi magát, hogy az átengedett területeken sem tömegesen, sem politikai okokból nem fogja elbocsátani azokat a tisztviselőket, akik az átadás napján az átengedett területen tényleges szolgálatot teljesítenek". A tanárokat és a tanítókat ekkor még nem utasították ki az új tartományból a trianoni Magyarországra, de munkanélküliekké váltak. A különféle közhivatalokban alkalmazottaknak a következő nyilatkozatot kellett aláírni: "Kötelezem magam, hogy az osztrák állami szolgálatban való netalán alkalmasságom esetén, ha eddigi működési ágam helyett más, bármilyen szolgálatra osztanak be, a rám bízott feladatot teljesíteni fogom".16 Az osztrák kancellár, Johannes Schober 1921. december 10-e körül kijelentette: "Burgenland Ausztria elszakíthatatlan része. Egy nép, egy nyelv, egy állam".17
-----A német nyelvű közigazgatás bevezetésekor a községi elöljáróságokat rövid úton feloszlatták az elcsatolt őrvidéki területen, és a helyi ügyek vitelére ún. ideiglenes bizottságokat neveztek ki. A falusi bírók és jegyzők túlnyomó részét azzal a váddal függesztették fel az állásából, hogy úgymond a "magyarosítás legerősebb támaszai voltak" a terület elszakítása előtt. Másrészt sokakat azért zaklattak, mert 1921. augusztus végétől együttműködtek a Prónay Pál fővezér és Héjjas Iván hadseregparancsnok által vezetett osztrákellenes nyugat-magyarországi felkelőkkel, s tevékenyen részt vettek az elcsatolásra ítélt területen 1921. október 4-én kikiáltott Lajtabánság állam helyi igazgatásában.
-----Az osztrák hatóságok rögtönzött intézkedései következtében szinte azonnal zűrzavar keletkezett a közigazgatásban, ezért a gyakorlott magyar tisztviselők nagy részét rövidesen kénytelenek voltak visszahelyezni hivatalaikba, és mindössze az ún. tisztviselői magán-tevékenységüktől tiltották el őket.18
-----Az impériumváltozás kezdeti időszakában, 1921. decemberétől hosszú hónapokig általánosan jellemzőek voltak a Gyanafalván történtek, ahol dr. Beck (?) Bezirksverwalter, azaz kerületi tiszttartó (esetünkben főnök) vezetésével már december 11-én felállították az új politikai-közigazgatási körzetet, a Bezirke Verwaltungot. "A község az elöljáróság megválasztásakor a magyar érzelmű vezetőit kívánta megválasztani, miért is a tartományfőnök a választást rövid úton megsemmisítette és az [új] elöljáróságot kinevezte. Azóta fokozatosan más-más helyeken tesznek intézkedéseket a községi választások megejtésére, de egyöntetű intézkedések nyomai nem láthatók. A választási és szervezési munkálatok keresztülvitele az eddig vezető agitátoroknak ismert bizalmi emberek útján, vagy legalább is azoknak a közreműködésével történik. [...] A jegyzői intézményt eltörlik, és a községi közigazgatást osztrák mintára szervezik".19
-----Burgenland egyes településein a katonaság legénységi állományát a házak sorrendjében szállásolták el, és a lakosságot házanként kötelezték két-három harcos ellátására. "A nagy számú katonaság az élelmiszerkészletet rövid időn belül teljesen elfogyasztja, és utánpótlásra kilátás nincsen." Az osztrák hatóságok elrendelték a háziállatok, közte a baromfiállomány, valamint a gabona összeírását, amely súlyos közélelmezési bajokra utal. Ezt követően Burgenlandból megtiltották az élelmiszerek Ausztriába (azaz az ország más részeibe, illetve elsősorban a fővárosba, Bécsbe is) való szállítását és értékesítését, mondván, azokra a katonaságnak van szüksége. Az előbbiek miatt "a lakosság és a megszállók között a viszony nagyon hűvös".20 Különösen súlyos volt a helyzet a magyarlakta Felsőőr környékén, ahol az élelmiszerhiány miatt megsokasodtak a rablások, fosztogatások. "A megszállás előtt e vidék lakosságát Vas vármegye egyéb területei látták el gabonával, hússal és más egyéb élelmiszerekkel. Rosszak voltak a talaj- és éghajlati viszonyok. 1920–21-ben ezen a területen csak 150 vagon gabona termett, ugyanakkor 450 vagonra volt szükség".21
-----A Magyar Királyi Miniszterelnökségnek Budapestre küldött egyik, 1922. januári helyzetjelentés közölte az előbbieket. Az elszakított nyugat-magyarországi területen az osztrák "közigazgatás még bevezetve nincs, és még mindig katonai diktatúra van, a csendőrség a katonaságnak lenne alárendelve, de a csendőrség a katonaság parancsnoklási jogát nem ismeri el, teljesen [a] saját felelősségére dolgozik, és a kommün alatti vörös őrség mintájára nem a törvények[re] és szabályokra, hanem a kommunista érzelmű vezetőkre és névtelen feljelentésekre támaszkodik. A katonaság és a csendőrség között a viszony tarthatatlan, gyakori összetűzések vannak közöttük. A csendőrség fegyelme és szelleme ugyanolyan, mint a katonáké. Említésre méltó a csendőröknek fegyelme[ze]tlen magatartása [a] szolgálatban, a csendőrjárőrök részegeskedése és megvesztegethetősége. [...] A [magyar] körjegyzőket, kevés kivétellel, távozásra kényszerítették, és az ott maradottaknak a hatáskörét és működését megbénították úgy, hogy a legtöbb helyen semmiféle közigazgatás nincs. Amit bizonyít azon körülmény is, hogy gyakran előfordul az az eset, hogy jogviszonyaiknak rendezésére [egyes lakosok] átjönnek a meg nem szállott területre, és a magyar hatóságokhoz fordulnak jogorvoslatért. [...] tényleges működést a pénzügyőrség fejt ki, különösen a fogyasztási adóknak kivetésével és behajtásával, valamint a határvámok kezelésével. Igazságszolgáltatás bevezetve nincs, az összes bűnesetek tetteseit Wiener Neustadt-ba [Bécsújhelyre] állítják elő a Landesgericht-hez", azaz az alsó-ausztriai Tartományi Törvényszékre.
-----A jelentés szerint ekkor, az elcsatolt volt Vas vármegyei területen, Rohonc nagyközségben Franz Binder, Pusztaszentmihály faluban Schlögl Ferenc molnár volt az osztrák politikai megbízott és a kémszolgálat vezetője. "Ezek, úgy látszik, közvetlenül a Wiener Neustadt-i politikai Direktion-nal [Igazgatóság] állanak összeköttetésben, mely szerv, a látszat szerint Nyugatmagyarországon a bel- és külföldi kémszolgálatot végzi. Ugyanezen célt szolgálja a[z Ödenburger] Heimatsdienst [= Soproni Haza Szolgálata], mely [...] jó meg van szervezve. [...] az osztrák kormánynak nem hivatalos szerve, hanem társadalmi szerv, úgy látszik, hathatós állami támogatással [működik]". "A tanügy terén már erősebb intézkedések történtek. Megkövetelték a német nyelvű tanítást, még a magyar és horvát nemzetiségű vidéken is. Ami azonban még teljesen keresztül víve nem lett, mert vannak egyes tanítók, akik a kiadott szigorú rendeletek ellenére is magyarul, vagy horvátul tanítanak. A tanfelügyelőket már ideiglenesen kinevezték".22 Az előbbiekből jól érzékelhető, hogy milyen vontatottan haladt a burgenlandi köz- és szakigazgatás, különösen a bírósági és az ügyészségi szervezet kiépülése a terület 1921. december eleji osztrák fennhatóság alá vétele óta.
-----Az új osztrák–magyar államhatár egy évezred alatt kialakult gazdasági és más kapcsolatokat szakított szét az elcsatolt Őrvidéken. A lakosság nehéz helyzetének az enyhítésére a magyar kormányzat 15 km széles övezetben engedélyezte, hogy burgenlandi illetőségű személyek a napi szükségletüknek megfelelő élelmiszert vámmentesen átvihetik a határon. Ezt az emberséges gyakorlatot azonban az osztrák hatóságok hamarosan akadályozták, és korlátozták a kishatárforgalmat. Kezdetben csak az új határtól több mint 20 kmre fekvő Felsőőr, majd a közelebbi Nagyszentmihály, végül a határ menti Rohonc helységekben adták ki a határátlépési igazolványokat – közölte a Szombathelyen megjelenő újság, a Vasvármegye.23
-----Itt kell szólnunk arról, hogy a trianoni diktátum után Magyarország határsáv-rendezési alapelve az volt, hogy az egy évezred alatt, a kora Árpád-kortól természetes módon kialakult, de az új államhatár által kettévágott gazdasági vonzáskörzetek lakosai számára az átlagosnál kedvezőbb határátlépési lehetőséget teremtsen. Ez olyképpen valósult meg, hogy a Magyar Királyság a szomszédos országokkal – Ausztriával is – kétoldalú, és szükség szerint megújított szerződéseket kötött. Ezekben az egyezményekben a trianoni határ mindkét oldalán 15–20 km széles sávot jelöltek ki, és az abban elhelyezkedő településeket is felsorolták. Az ún. kishatárforgalom keretében, a határsávban élők számára könnyített határátlépést biztosítottak. Ez azt jelentette, hogy az itt lakók a távolsági határforgalom számára megnyitott határállomásokon kívül más helyeken is átléphették az államhatárt. A trianoni határ ugyanis nemcsak a korábban egymással szomszédos falvak százait vágta el egymástól, hanem a velük összekötő utakat is. A kishatárforgalom keretében a nappali órákban, a határon átvezető utak – ezek akkoriban kövezett vagy földutak voltak – mindegyikéhez vezényeltek a két ország határőrizeti szervei forgalom-ellenőrző járőröket, akik a határon átlépők kishatárforgalmi úti okmányait ellenőrizték.
-----Közben a magyar hatóságok az 1920-as évek elején, a lehetőségekhez képest igyekeztek segíteni a többségében nélkülöző őrvidéki magyar és német lakosságon. Például az 1923. január 7-én folytatott magyar–osztrák tárgyalásokon a határsértésekkel kapcsolatban a magyar fél kénytelen volt előadni, hogy azok az ún. semleges övezet fennállásának, illetve a még most is űzött csempészetnek a következményei. A semleges sáv három nap múlva, 1923. január 10-én megszűnt, de a csempészet még egy ideig virágzott. Jegyzőkönyvekkel bebizonyítható, hogy az osztrák fél "állandóan semmis okokból eredő felszólalásokkal árasztatott el, [ezért] utasítattak az alantas [ti. a helyi] hatóságok, hogy ők is lehetőleg minden osztrák részről elkövetett kifogásolható esetet tegyenek jelentés tárgyává. [...] Különben az eddigi tapasztalat kimutatta majdnem minden felszólalásánál, hogy a vizsgálat eredménye homlokegyenest ellenkezett az osztrák részről előadott tényállással, ami indokát nagyrészt abban leli, hogy a határ menti lakosság a csempészetben jövedelmező foglalkozást látva, összefog a magyar határőrökkel szemben, és minden csempész jogos üldözését a békés polgár zaklatásának tünteti fel. [...] Emellett természetes, hogy [...] az élelmiszerek Ausztriába való csempészése nem ellenkezik az osztrák érdekkel, az osztrák határőrök nem járnak el túl szigorúan".24
-----Az említett ún. semleges övezetet egyébként még a soproni antant-tábornoki bizottság hozta létre az 1921. augusztus elsejei keltezéssel nyomtatásban kiadott, és az Ausztriának ítélt Nyugat-Magyarország kiürítését elrendelő, francia nyelven és alábbi Plan de Transfert à lAutriche du territoire de la Deutsch-West-Ungarn25 címmel készült dokumentum 9. cikkelyével. Ez lehetővé tette a magyar határőröknek, hogy a semleges körzetben is üldözhették a csempészeket. Azóta Ausztria minden ilyen esetet határsértésnek nyilvánított, ami megalapozatlan volt. Miközben az osztrák határőrök is követtek el ilyen cselekedeteket, ha a semleges övezetbe léptek.
-----Bár a Nemzetek Szövetségének Tanácsa 1922. szeptember 17-én tartott titkos ülésén hozott döntésével Rendek, Rőtfalva, Kisnarda, Nagynarda, Felsőcsatár, Alsócsatár, Magyarkeresztes, Németkeresztes, Horvátlövő, Pornó (ma: Pornóapáti) településeket 1923. január első napján visszacsatolta Magyarországhoz, a kijelölt új államhatár szigorú őrzése még hónapokig nem volt kellően megoldott. Erről tanúskodik "a magyar védelmi szervezet" 1923. május 26-ai bizalmas jelentése. "Hátrányos nemzetvédelmi szempontból az a tény is, hogy a határmenti osztrák csendőrök és fináncok is állandóan átjárnak a magyar területre, sőt egész nap itt korcsmáznak és agitálnak ellenünk. Különösen az is, hogy valahányszor a határmenti magyar községekbe valamilyen ügyből kifolyólag hivatalos közegek érkeznek, mindannyiszor átjönnek civilben az osztrák csendőrök is, és járnak-kelnek, hogy a kiszállás céljáról információkat szerezhessenek. Ezek ellenőrzése és átjárásuknak megnehezítése nemzetvédelmi szempontból szintén elsőrendű érdekünk volna".26
-----Közben az elszakított nyugat-magyarországi területen az osztrák hatóságok mielőbb törvényesíteni akarták Ausztria uralmát, mely törekvés 1922 márciusában felerősödött. Az addig burgenlandi tartományfőnökként tevékenykedő Robert Davy egészségügyi okokból távozott tisztségéből. Helyét, mint kinevezett közigazgatási vezető, dr. Alfred Rausnitz addigi bécsújhelyi rendőrfőnök vette át. Hivatalba lépése után – személyes tapasztalatgyűjtés céljából – felkereste az újonnan meghódított terület jelentős részét. Április elejétől már Michael Hainisch osztrák államelnökkel járta be Burgenland középső és déli részét, Borostyánkőtől Felsőőrön át Rohoncig. Másnap, innen déli irányba mentek Monyorókerék községbe, ahol a helyi becsvágyó főtanító külön műsorral, karénekkel fogadta őket. Innen útjuk a szomszédos, horvát lakta, de magyar érzelmű Szentpéterfára vezetett, ahol nem volt igazán nagy fogadtatásuk. Sőt, a másik falu, Nagysároslak lovascsapata a magyar szokásoknak megfelelően vonult fel érkezésükre. A két állami vezető Pusztaszentmihályon és Németújváron kapott elégtételt, ahol az osztrák hadsereg, a Bundeswehr (Szövetségi Haderő) egy-egy dísz-százada tisztelgett előttük.27
-----Az ideiglenes tartományi kormányzóság – bár a közállapotok még meglehetősen zűrzavarosak voltak – még az előző hónapban, 1922. március 21-én kiírta a szövetségi és helyi képviselőválasztásokat. Burgenland területét négy választókörzetre – az I. számú székhelye Kismarton, a II. Nagymarton, a III. Felsőőr, a IV. Németújvár – osztották. A rendelet szerint Burgenlandban a szövetségi nemzetgyűlés képviselői választásának a napját a kiírás után két hónappal, május 21-ére tűzték ki azzal, hogy a tartományi gyűlés tagjaira való szavazást, az azt követő nyolc napon belül rendezik. (A májusi országos nemzetgyűlési választásokon a nagy-németek és a szociáldemokraták megbuktatták Johannes Schober kancellárt, akinek utóda a keresztényszocialista Ignaz Seipel még a hónap végén, május 31-én átvette hivatalát.)
-----A burgenlandi tartományi választásokat végül 1922. június 18-án tartották, mert időközben sok nehézséggel küszködve szerveződtek meg a helyi pártok. Ezek között a legjelentősebb a Bécsújhelyen alapított Burgenlandi Szociáldemokrata Párt volt, amely 47208 szavazatot kapott.28 Hasonló támogatottsággal ezt követte a Bécsben alakított Burgenlandi Keresztényszocialista Párt. Az Őrvidék déli részén jött létre a jobboldali célokat megfogalmazó Burgenlandi Parasztszövetség. A legnépesebb nemzetiség, a horvátok a Hrvatska stranska-ba, azaz a Horvát Pártba tömörültek, amelynek központja Felsőpulya járási székhelyen működött.29 Később, dr. L. Karall személyében a horvátoknak egy időben külön képviselője volt az osztrák szövetségi parlamentben.
-----A magyarság sem ekkor, sem 1938. márciusáig, Ausztria állami önállóságának az elvesztéséig (Anschluß), de még később (1968-ig) sem tudta megszervezni politikai/érdekvédelmi szervezetét. Ennek fő oka, hogy a már említett, ún. Velencei egyezmény megsértésével az osztrák hatóságok a magyar értelmiség döntő részét már a megszállás kezdetétől, különösen 1922–1923-ban kíméletlenül elüldözték, és menekülésre késztették a trianoni Magyarország területére. A kevés számban szülőföldjén maradt kiművelt emberfő pedig mindennapi súlyos túlélési, megmaradási gondokkal küszködött, illetve a korábbi hatósági erőszakoskodások miatt félelemben élt, és nem mert közszereplést vállalni. Az igazsághoz tartozik, hogy a két világháború között Ausztria legfelső politikai testületeiben és államhatalmi szerveiben (Szövetségi Gyűlés, azaz a parlament, szövetségi kormány, tartományi parlament, illetve kormány) mindig tevékenykedett néhány magyar nemzetiségű személy, akik azonban a magyarság érdekeit soha nem képviselték.
-----Az imént említett, 1922. június 18-án tartott első őrvidéki választásokon mandátumot nyert magyar nemzetiségű jelöltek közül például a Burgenlandi Szociáldemokrata Párt (BSzDP) tagjaként lett tartományi képviselő dr. Vagaszt József, aki a magyar tanácsköztársaság idején a Budapesti Rendőr-főkapitányság politikai osztályának, és Leser József, aki korábban a soproni szakszervezeti tanácsnak volt a vezetője. Keresztényszocialistaként került a burgenlandi tartománygyűlésbe Zsombor Géza, aki Károlyi Mihály kormányában a német nemzetiségi államtitkári tisztséget töltötte be, illetve egy időben a soproni Deutsches Haus (Német Ház) kulturális központ vezetőjeként tevékenykedett.30 Az első tartományi gyűlés (parlament) 1922. július 15-én tartotta alakuló ülését, amelyen az osztrák kormányfő, Ignaz Seipel szövetségi kancellár is megjelent. A testület négy nap múlva, július 19-én megválasztotta az első burgenlandi tartományfőnököt (Landeshauptmann) a pártonkívüli dr. Alfred Rausnitz személyében, aki ez év márciusától már, mint kinevezett közigazgatási vezető irányította Ausztria újonnan meghódított területét. Ezt követően alakult az első burgenlandi tartományi kormány, élén a tartományfőnökkel, akinek a két helyettese Franz Stesgal és Ludwig Leser lett. Az utóbbi politikus pályája igen tanulságos, és a hiányzó őrvidéki magyar érdekképviseletre is jó példa. Ludwig Leser (eredetileg Leser Lajos), korábban Lajtaújfaluban gyári hivatalnok, majd 1919-ben Sopron vármegye ún. intézőbizottsági tagja, országos küldött, a Központi Intéző Bizottság és a Központi Német Tanács, valamint a pártvezetőség tagja. A kommün bukása után letartóztatták, bebörtönözték, 1921-ben szabadult. Ausztriába emigrált, 1922–1924 között a burgenlandi tartományfőnök egyik helyetteseként működött, később, 1945–1946-ban (haláláig) Burgenland tartományfőnöke.31
-----Ugyancsak az első burgenlandi kormány egyik tagja lett tartományi tanácsosi rangban dr. Alfred Walheim (egyes forrásokban Wallheim) bécsi professzor,32 aki a legenda szerint az új tartomány névadója. Ezzel kapcsolatban jegyezzük meg, hogy 1919. júliusától 1920. márciusáig (feltehetően később is) Vierburgenland33 névvel, Sopronban havonta két alkalommal újság jelent meg az Ausztria által elszakítani kívánt négy nyugat-magyarországi vármegyében lakó németajkú lakosság számára. A lap nevét részben a Bécs által kiszemelt négy megye német elnevezésében (Pressburg–Pozsony, Wieselburg–Moson Ödenburg–Sopron, Eisenburg–Vas) megtalálható "Burg", azaz "vár" értelmű végződésből, a "Land" ("ország", ez esetben "tartomány" értelemben) szavakból, valamint a "vier", azaz "négy" számnévből képezték. Ebben az időben a Pozsony, Moson, Sopron és Vas vármegyéket a hetilap neve nyomán, összefoglalóan Vierburgenland-ként is említették. Az újság kiadója a Gauamt Deutschwestungarn(Német-nyugat-magyarországi Kerületi Hivatal), főszerkesztője Odo Röttig, előállítója a helyi Röttig–Romwalter Nyomda volt.34
-----Az új fogalom később "Burgenland"-ra rövidült, és a hagyomány szerint nem igazán eredeti leleménnyel, kölcsönözve, ezt a nevet adta az elszakított "Westungarn"-nak, azaz az Ausztriához rendelt nyugat-magyarországi/őrvidéki területsávnak Alfred Walheim, akkor még bécsi professzor. Tartományi tanácsosi rangjából a következő évben, 1923-ban Walheim a helyi közigazgatás legfelső szintjére emelkedett, mert őt nevezték ki Burgenland negyedik tartományfőnökévé. Egyébként a trianoni békediktátumban elszakításra ítélt, de ekkor még mindig magyar fennhatóság alatt álló nyugat-magyarországi területsáv irányítására az osztrák kormányzat már 1921. március 10-ei hivatalba lépéssel kinevezte az első "burgenlandi" tartományfőnököt dr. Robert Davy személyében, aki 1922. március 5-ig töltötte be tisztségét.35
-----Eközben, 1922 tavaszán és nyarán Burgenland lakossága, a továbbra is rendezetlen helyzete, körülményei miatt számtalanszor adott hangot elégedetlenségének, és kérte: csatolják őket vissza Magyarországhoz, vagy kerüljenek Stájerországhoz. Az osztrák kormányzat – természetesen – egyik megoldásról sem akart hallani, ezért Burgenland önálló tartomány maradt a szövetségi köztársaságban. Meg kell jegyezni, hogy a burgenlandi kormány megalakulása döntően hozzájárult az új tartomány államigazgatásának fokozatos kiépüléséhez, és az új helyzet rendezéséhez.
-----Az első őrvidéki választásokat követő időszakban, 1922 júliusától 1923 júniusáig a legerősebb szerveződés, a Burgenlandi Szociáldemokrata Párt befolyása tovább növekedett. Taglétszáma az előbbi időszakban 8190 főről 14 780 főre, vagy 55,4%-kal gyarapodott. Ennek nagy része 1922. második felére esett, mert a burgenlandi kivándorlás a pártszervezést kedvezőtlenül érintette. A tartomány 327 akkori községe lakosságának több mint a felében, 180 helyi BSzDP-szervezetet alakítottak. A szociáldemokraták különösen 1922 augusztusa és 1923. május vége között voltak igen tevékenyek. A tartomány hét járásában – Nezsideri, Kismartoni, Nagymartoni, Felsőpulyai, Felsőőri, Németújvári és Gyanafalvai – 63 járási közgyűlést és 776 népgyűlést rendeztek, amelyeken a 16 burgenlandi szociáldemokrata képviselő nem kevesebb, mint 711 esetben szerepelt a nyilvánosság előtt. Ezek után nem véletlen, hogy az 1923. évi községi képviselőtestületi választásokon – amikor a 327 település közül 91-ben nem tartottak szavazást – a párt 42 900 voksot kapott.36
-----Egy 1923. május 26-án Nyugat-Magyarországról Budapestre küldött bizalmi jelentés – melyet a magyar belügy-, a honvédelmi- és a pénzügyminiszterhez is továbbítottak –, az őrvidéki agitátorokkal foglalkozott. "Az elszakított területen a kommunisták állandóan dolgoznak, és sajnos, napról napra tért hódítanak. Különösen Németlövőn lehet tapasztalni, ahol még jómódú gazdák is megtévednek. Agitátorjaik a legkülönbözőbb utakon és módokon határátlépési igazolványokat szereznek, és szorgalmasan átjárnak a határmenti magyar favakba is. A vámőrség egyes területeken nyilvántartást vezet róluk, és igyekszik átlépésük elé akadályokat gördíteni. Szükséges volna azonban, hogy ez a rendszer az egész határ mentén életbe léptessék, de különösen szükséges volna, hogy a közismerten veszedelmes agitátorok kitiltása iránt intézkedés történjék".37
-----Időközben, 1923. március 7-én tartották az első osztrák népszámlálást Burgenlandban, és az eredmények a magyarság jelentős csökkenését mutatták. Mindez egyenesen következett abból, hogy Ausztria az 1919. szeptember 10-én aláírt saint-germaini békeszerződés kisebbségvédelmi rendelkezései által számára előírt kötelezettség ellenére nem biztosította a kisebbségi jogokat, illetve menekülésre, átköltözésre kényszerítette a magyarság jelentékeny részét. Az elszakított nyugat-magyarországi területen az osztrák hatóságok 1923-ban összesen 286 179 lakost írtak össze, akik közül 15 254 magyar (5,33%), 226 995 német (79,3%), 42 011 horvát (14,67%), 1919 fő egyéb (0,67%) nemzetiségűnek vallotta magát.38 Az utóbbiak többnyire cigányok voltak, akiket az "egyéb" rovatban külön is kimutattak.
-----A magyarság esetében megdöbbentő mértékű volt a lélekszám csökkenése, hiszen az 1920. december 31-én tartott (utolsó) magyar népszámlálás a később véglegesen elcsatolt területen 24 867 magyart jegyzett fel, három év múlva az 1923. március 7-ei osztrák összeírás ennél 9613 fővel (38,65%-kal), azaz jóval több, mint egyharmaddal kevesebbet rögzített. Ha az osztrák adatokat elemezzük, akkor jól érzékelhető, hogy az 1923-ban összeszámlált 15 254 magyarajkú lakos kétharmada (65,7%-a) 100 főnél népesebb településen élt. Ez utóbbiak száma egyébként a három évvel korábbi 53 helységről 28-ra, azaz alig több mint a felére (52,8%-ra) esett vissza. A legtöbb magyar – összesen 4258 fő – ekkor a Felsőőri kerület (járás) négy községében, Felsőőrön, Alsóőrön, Őriszigeten és Városhodászon lakott. A volt Moson vármegye nagy részét magában foglaló Nezsideri járás 15 helységében összesen 3007 magyar élt, a Felsőpulyai körzet négy falvában – az adatsorban Felsőpulya és Középpulya együtt szerepel, valamint Füles és Pervány – 1463 magyart találtak. Említésre méltó még Kismarton, ahol 373 magyart, és a népszámláskor külön feljegyzett városkörnyéke, ahol három községben – Cinfalva, Lajtaújfalu, Völgyfalu – összesen 477 magyart vettek számba.
-----A magyarság számának csökkenése 1923-ban különösen kirívó volt az előző, az 1920. évi összeíráshoz viszonyítva néhány korábbi, jelentős településen. Így például Kismartonban a három évvel előbbi 1399 magyarból 373 fő, a megelőző időszaknak mindössze a 26,7%-a lakott. A további 1920., illetve 1923. évi adatok: Köpcsényben 769 magyarból 196, Királyhidán 873-ból 107, Császárkőbányán 310-ből 17 (!), Pándorfalun 516-ból 182, Pomogyon 504-ből 128, Savanyúkúton 229-ből 65, Lakompakon 233-ból 54, Pinkafőn 317-ből 94, Felsőlövőn 129-ből 11, Rohoncon 385-ből 74, Vasvörösváron 204- ből 77, Németújváron 757-ből 264, Szenteleken 154-ből 17, Gyanafalván 271-ből 44, Rakson a 226-ból mindössze egyetlen (!) magyar maradt.39
-----Az 1923. évi osztrák népszámlálás idején egyáltalán nem nevezhető kisebbségbarátnak a hatóságok azon intézkedése sem, amely fondorlatos módon igyekezett csökkenteni, illetve eltüntetni a nemzetiségek valódi lélekszámát. Például a magyarság számának nagy mértékű visszaeséséhez az is hozzájárult, hogy az osztrák népösszeíráskor – eléggé furcsa módon – a lakosság nyelvi hovatartozását nem a más országokban akkor is leggyakrabban alkalmazott anyanyelve osztályozással kérdezték meg, hanem a gondolkodás nyelvét tudakolták. Ez azt jelentette, hogy a számlálóbiztosok azt a nyelvet kérdezték, amelyet a számlálandó személy úgymond a legjobban beszélt, és amelyen gondolkodott.40 Ez a sajátos módszer számos magyart is elbizonytalanított önazonossága meghatározásakor, illetve annak a számlálóbiztosok előtti közlésekor.
-----A magyarság már említett 1920. és 1923. közötti végzetszerű, 9613 fős (38,5%-os!) csökkenésének egyik oka a magyar tisztviselői-közalkalmazotti kar, és az értelmiség (tanítók, tanárok, lelkészek, orvosok, jogászok stb.) tömeges menekülésre kényszerítése vagy kiutasítása volt Ausztria területéről.41 Rajtuk kívül az osztrák hatóságok szintén tömegesen elüldözték a magyar nemzetiségű fizikai munkásokat – például a Magyar Kir. Államvasutak, a MÁV pályaőreit, váltókezelőit stb. – is, például a fontos vasúti határállomásról, Gyanafalváról.42
-----Az őrvidéki magyarság körében a mindössze három esztendő alatt lezajlott, döbbenetes mértékű lélekszámcsökkenés és exodus egyes okait, sajátos óvatossággal s megvilágításban tárgyalja a 2000-ben (!) megjelent közös művében három burgenlandi illetőségű magyar nemzetiségű szerző. "A legdramatikusabb esés (majdnem 10 000 fő) a legrövidebb periódusban, 1920 és 1923 között volt tapasztalható. A statisztikai torzítás mellett főleg a már említett majorsági bérmunkások távozását, az értelmiségiek Magyarországra való hazatérését [sic!], a nemzeti hovatartozásukban bizonytalan elemeknek a többségi néphez való csatlakozását és az Egyesült Államokba irányuló kivándorlást lehet felhozni magyarázatként. Az utolsó két ok az 1923–34-ig terjedő időszak veszteségeiért is felelős. A megfigyelt időszakban a horvát kisebbség vesztesége a magyarsághoz képest csak egyharmadával volt jobb".43 (Ez utóbbi megállapításhoz, a Burgenlandhoz csatolt horvát népesség száma a népszámlálások szerint: 1910-ben 43 633, 1920-ban 44 753, 1923-ban 42 011, 1934-ben 40 500 fő!44)
-----Itt fontos figyelmeztetni arra, hogy az Ausztriához csatolt őrvidéki területen a tengerentúlra törekvő kivándorlás folyamata az impériumváltozás előtti időszakban később kezdődött, mint a történelmi Magyarország más vidékein, és az uralomváltás után jóval tovább tartott. Az 1923. évi után a következő, az 1934. évi népszámlás közötti évtizedben újabb bizonytalan identitású elemek vallották magukat német nemzetiségűnek, és a kivándorlás is folytatódott. A számlálóbiztosok ekkor sem az anyanyelvet, hanem most a kulturális hovatartozást tudakolták, azaz azt a nyelvet, amelynek kultúrköréhez a felmérés alanya önmagát tartózónak véli.45 Elsősorban az előbbi két tényező járult hozzá, hogy a magyarság száma 4812 fővel, csaknem egyharmaddal (31,5%), 10 442 főre esett vissza. Az Őrvidék déli részén – itt található az akkor többségében magyar lakta Felsőőr, valamint a többi magyarlakta település – a kivándorlást döntően elősegítette, hogy a Németújvár járási székhelyen ebben az időben öt (!) kivándorlási ügynökség működött. Mindezt Belitska Sándor honvédelmi miniszter közölte abban a jelentésben, amelyet 1923. február 14-én küldött Bethlen István miniszterelnöknek.46 Az ügynökségek nemcsak a Pinka folyó völgyében fekvő falvakból, hanem "a jelenleg is osztrák megszállás alatt lévő [ti. burgenlandi] többi községből is bőven szállították a kivándorlókat Amerikába úgy, hogy értesülésem szerint Németcsencs községnek kb. 38%-a vándorolt ki". (A helységnek az 1920. évi népszámláláskor 747 lakosa volt.47) "Ugyancsak hozzájárult[ak] a kivándorlás fokozásához a kivándoroltak által [a] hozzátartozóikhoz küldött csábító levelek, amelyekből egyet alkalmam volt betekinteni, s amelyben a levél írója azt írja, hogy Amerikában »az ágyból emelik ki a munkást«. A horvát [lakta] község[ek]ből kivándoroltakat a wieni [bécsi] kivándorlási iroda bonyolította le. A kivándorlók a produktív korban lévő férfi és női lakosságból kerültek ki és tisztán gazdasági okok, kenyérkereset, a megélhetés biztosítása voltak a kivándorlás indító okai. Adataimat [a] plébánia hivatalokban vezetett nyilvántartásokból merítettem".48
-----Az iménti levéltári forrásokból idézett tények cáfolják a három burgenlandi magyar nemzetiségű szerző egyes, alábbi megállapításait a tartomány magyarságának történetét bemutató dolgozatukban. Többek között ezt írják: "1921 előtt Magyarország területéről sok hivatalnok, katona, vasutas, illetve egyéb munkás telepedett le a mai Burgenland csomópontjai körül. Ezen kívül orvosok, tanárok, jogászok és majorsági hivatali alkalmazottak is. Vonzáskörzetüket főként az akkori adminisztrációs csomópontok képezték. A felsőiskolai végzettségűek magyarországi intézményekben szerezték diplomájukat, és ezzel az anyaországi kulturális identitásukat is magukkal hozták. Rajtuk kívül a honos értelmiségiek túlnyomó többsége is még magyar iskolákban végezte tanulmányait. 1921 után azonban – főleg gazdasági okokból – ezek a bevándorlók ismét hazatértek Magyarországra".49
-----Az 1923. évi népszámlálás eredményei azt is tükrözik, hogy Ausztria nem tartotta be a saint-germaini békeszerződésben vállalt kisebbségvédelmi kötelezettségeit. A már említett, ún. "Burgenland-törvény", a tartományban élő csaknem százezer főt számláló, a lakosság több mint egynegyedét kitevő, és az akaratán kívül kisebbségi helyzetbe került magyar és horvát anyanyelvű lakosság jogainak a védelmével, anyanyelvi oktatásával, kultúrája ápolásával kapcsolatban egyetlen rendelkezést sem tartalmazott. Ez azért megdöbbentő, mert az 1919. szeptember 10-én Ausztriával kötött saint-germaini békeszerződés III. részének 5. címe: "A kisebbségek védelme". E fejezet 62–69. cikkelyei tárgyalják Ausztria nemzetiségekkel kapcsolatos, nemzetközileg vállalt kötelezettségeit. Az utóbbi, a 69. cikkely előírta, hogy az előbbi rendelkezések a Nemzetek Szövetsége (rövidített, közismertebb nevén a Népszövetség) Tanácsának a védelme alatt állnak. Azokat a tanács többségi szavazata, illetve engedélye nélkül nem lehet megváltoztatni. A kisebbségekkel kapcsolatos bármilyen vitás kérdést Hágába, a Nemzetközi Állandó Bíróság elé kell terjeszteni, amelynek döntése ellen fellebbezésnek helye nincs.
-----Az őrvidéki magyarságra is vonatkozó négy legfontosabb cikkely az alábbi. "63. cikkely: Ausztria kötelezi magát, hogy az ország minden lakosának születési, nemzetiségi, nyelvi, faji vagy vallási különbség nélkül az élet és a szabadság teljes védelmét biztosítja. 66. cikkely, 3. bekezdés: Egyetlen osztrák állampolgár sem korlátozható bármely nyelv szabad használatában, magán- vagy üzleti forgalomban, a vallás, a sajtó útján történő vagy bármilyen természetű közzététel terén, vagy nyilvános gyűléseken. 4. bekezdés: Az osztrák Kormánynak a hivatalos nyelv megállapítására vonatkozó intézkedését nem érintve a nem német nyelvű osztrák állampolgárok nyelvüknek a bíróság előtt akár szóban, akár írásban való használata tekintetében megfelelő könnyítésekben fognak részesülni. 67. cikkely: Azok az osztrák állampolgárok, akik faji, vallási vagy nyelvi kisebbséghez tartoznak, jogilag és ténylegesen ugyanazt a bánásmódot és ugyanazokat a biztosítékokat élvezik, mint a többi osztrák állampolgárok. Nevezetesen: joguk van saját költségükön jótékonysági, vallási vagy szociális intézményeket, iskolákat és más nevelőintézeteket létesíteni, igazgatni és azokra felügyelni, azzal a joggal, hogy azokban saját nyelvüket szabadon használják, és vallásukat szabadon gyakorolják. 68. cikkely: Olyan városokban és kerületekben, ahol nem német nyelvű osztrák állampolgárok jelentékeny arányban laknak, az osztrák Kormány a közoktatásügy terén megfelelő könnyítéseket fog engedélyezni avégből, hogy ily osztrák állampolgárok gyermekeit az elemi iskolákban saját nyelvükön tanítsák. Ez a rendelkezés nem akadályozza az osztrák Kormányt abban, hogy a német nyelv oktatását az említett iskolákban is kötelezővé tegye. Azokban a városokban és kerületekben, ahol jelentékeny arányban élnek olyan osztrák állampolgárok, akik faji, vallási vagy nyelvi kisebbségekhez tartoznak, ezeknek a kisebbségeknek méltányos részt kell biztosítani mindazoknak az összegeknek élvezetéből és felhasználásából, amelyek a közvagyon terhére állami, községi vagy más költségvetésekben nevelési, vallási vagy jótékonysági célokra fordíttatnak".50
-----Az Ausztriával kötött saint-germaini békeszerződés idézett cikkelyei az ausztriai nemzetiségek számára nem közösségi, hanem csak általános állampolgári, illetve egyéni kisebbségi jogokat biztosítottak. Ennek fő oka, hogy az első világháborút a népek önrendelkezési jogának – melyet az antanthatalmak csak a Kárpát-medencében élő magyarságra nem alkalmaztak! – a hangoztatásával lezáró Párizs környéki békék diktálói egységes csehszlovák, román, délszláv stb. nemzetállamokat igyekeztek létrehozni, és nem számoltak a nemzeti kisebbségek hosszú távú fennmaradásával. Az általános emberi-polgári jogokon kívül, az újonnan alakult államokban ezért nem biztosítottak a kisebbségek számára önrendelkezési, vagy akár területi önkormányzati jogot.
-----Az elszakított őrvidéki magyarság – mint sajátos társadalmi-politikai csoport – elsősorban a viszonylag alacsony lélekszáma, települési viszonyai következtében sohasem kapott jogot az Ausztrián belüli önrendelkezésre, és sohasem élhetett a területi önkormányzat lehetőségével. Önigazgatásának egyetlen színterét és szintjét kizárólag a magyar többségű községek közélete jelentette, ahol elsősorban a helyieken múlt, hogy milyen mértékben tudják érvényesíteni a saint-germaini békeszerződés idézett cikkelyeiben lefektetett kisebbségi jogaikat a gyakorlatban.

 

 

Jegyzetek

 

1 A dolgozat a Nemzeti Kulturális Alap Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Szakmai Kollégium alkotói támogatása keretében készült.
2 Lásd részletesen: ZÖLLNER, Erich: Ausztria története. Bp. 1998. 370–379. old.
3 Bizalmas jelentés a soproni népszavazásról és a magyar–osztrák határ megállapításáról. Szerk. báró VILLANI Frigyes. Sopron, 1923. 63., 69–71. old. Az új államhatár kitűzését három térképen pontosan közli sajátos, (Romokból született...) című művében: SCHLAG, Gerald: Aus Trümmern geboren... Burgenland 1918–1921. Eisenstadt, 2001. 496–498. old.
4 Magyar Országos Levéltár (A továbbiakban: MOL.) K 28. 3. csomó, 8. tétel, 1923–S–698. sz., 96–101., 106. old.
5 A 16 rendeletet a 475-491. közötti számok alatt adták ki. In: Bundesgesetzblatt für die Republik Österreich Jahrgang 1921. Nr. 192. (sz., 1921. augusztus 29.), 1643-1696. old.
6 A rendeleteket összegyűjtve is kiadták a következő címmel: Rechtsarchiv des Burgenlandes. [Szerk.] Dr. Robert DAVY. (Band.) I-IV. Wien, 1920.
7 Az ún. Burgenland-törvény 1921. február 9-én jelent meg az osztrák hivatalos közlönyben.
8 MOL. K 28., 3. csomó, 8. tétel, 1927–S–279. sz., 223. old.
9 LŐKKÖS János: Trianon számokban. Az 1910. évi magyar népszámlálás anyanyelvi adatainak elemzése a történelmi Magyarországon. Bp. 2000. 284., 287., 358–359. old.
10 In: Bundesgesetzblatt für die Republik Österreich Jahrgang 1921. Nr. 192. (sz., 1921. augusztus 29.), 1643–1696. old.
11 Lásd bővebben: BOTLIK József: Nyugat-Magyarország sorsa 1918–1921. Vasszilvágy, Magyar Nyugat, 2008. 159–284. old.
12 GERSE János: A Pinka menti falvak visszacsatolása Magyarországhoz 1923-ban. In: Savaria. A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 22/1. kötet. 1992–1995. Főszerk.: Vig Károly. Kiad. Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága. Szombathely, 1995. 127. old.
13 Magyarország Közigazgatási Atlasza 1914. Szerk. Zentai László. Baja– Pécs, 2000. 140. old.
14 Burgenland településeinek nemzetiségi (anyanyelvi) adatai (1880–1991). Összeáll. Pálházy László. Kiad. KSH, Bp. 2000. 13. old.
15 HALMOSY Dénes: Nemzetközi szerződések 1918–1945. Bp. 1983. 183. old.
16 GERSE, 127. old.
17 Vasvármegye, 1921. december 15.
18 NAGY Iván, vitéz: Nyugat-Magyarország Ausztriában. In: Magyar Kisebbség (Kiadási helye: Lugos – Erdély), X. évf. 1931. 17. szám, 637. old.
19 MOL. K 26. 1299. csomó, 1922–XLII–2076. sz., 14–15. old.
20 MOL. K 26. 1299. csomó, 1922–XLII–474. sz., 26–27. old.
21 GERSE, 128. old.
22 MOL. K 26. 1299. csomó, 1922–XLII–474. sz., 8–9., 11. old.
23 Vasvármegye, 1922. január 16. 2. old.
24 MOL. K 479. 2. csomó, I. tét. 1924–K–3563. sz., 7–8. old.
25 Lásd bővebben: MOL. K 26. 1388. csomó, 1922–"H" tétel, 80–85. old.
26 MOL. K 28. 3. csomó, 8. tétel, 1923–S–190. sz., 58. old.
27 FOGARASSY László: Határ menti események Burgenland megalakulásától az új határvonal megállapításáig. In: Soproni Szemle, 1975. 2. szám, 155. old.
28 MOL. K 28. 3. csomó, 8. tétel, 1923–S–190. sz., 62. old.
29 Lásd bővebben: ERNST, August: Geschichte der Burgenland. Wien, 1987. 203–205. old.
30 Vasvármegye, 1922. június 21. 1–2. old.
31 KÖRNYEI Attila: Sopron és vidékének munkásmozgalma 1919. augusztus 1.– 1924. Győr, 1981. 222. old.
32 SCHLAG, 504. old.
33 Vierburgenland, 1919. július, I. évf. 1–12. szám–1920. március, II. évf. 1–6. szám.
34 Győr–Moson–Sopron megye időszaki sajtójának bibliográfiája (1779–1995) Szerk.: Horváth József. Győr, 2000. 769. old.
35 BOTLIK, 47. old.
36 MOL. K 28. 3. csomó, 8. tétel, 1923–S–190. sz., 61–62. old.
37 MOL. K 28. 3. csomó, 8. tétel, 1923–S–190. sz., 58. old.
38 LŐKKÖS, 371. old.
39 Burgenland településeinek nemzetiségi (anyanyelvi) adatai (1880–1991). 182–248. old.
40 CSOKNYAI Péter–GALAMBOS Iréneusz–KELEMEN László: A burgenlandi magyarság. In: Magyarok a világban – Kárpát-medence. Sor. főszerk.: Kasza Sándor. Bp. 2000. 772. old.
41 Lásd bővebben: MOL. K 26. 1388. csomó, 1922–"H"-tétel, 307. old.; MOL. K 26. 1299. csomó, 1922–XLII–61. sz., 18. old.; MOL. K 26. 1299. csomó, 1922–XLII–819. sz., 9. old.
42 MOL. K 26. 1299. csomó, 1922–XLII–819. sz., 13., 17., 18. old.
43 CSOKNYAI–GALAMBOS–KELEMEN, 2000. 773. old.
44 LŐKKÖS, 371. old.
45 CSOKNYAI–GALAMBOS–KELEMEN, 772. old.
46 MOL. K 28. 3. csomó, 8. tétel, 1923–S–237. sz., 75. old.
47 Burgenland településeinek nemzetiségi (anyanyelvi) adatai (1880–1991), 149. old.
48 MOL. K 28. 3. csomó, 8. tétel, 1923–S–237. sz., 75. old.
49 CSOKNYAI–GALAMBOS–KELEMEN, 770. old. (Kiemelés tőlem.)
50 Der Staatsvertrag von St. Germain. [A saint-germaini Államszerződés.] Wien, 1919. 51–53. old.

 

Asztali nézet