MENÜ

Az elmúlt heti postával érkezett. Nem tudunk hozzá kommentárt fűzni!


 

 

 

Kedves Tanítóúr!

Szeretettel köszönöm, hogy gondolt rám és névnapom alkalmából felköszöntött! Tudja, az én koromban már minden figyelmességnek különös értéke van! Amikor megérkeztek azzal a nagy csokor virággal, azt hittem álmodok. Szegény uram szokott nekem szép csokrokat hozni, már, amikor volt rá pénze, de ha nem, a rétről akkor is szedett pipacsot, meg búzavirágot!

Remélem, nem veszi tolakodásnak, ha megírok egyet s mást, mindarról, amit a munkájukról gondolok, amiről beszélgettünk. Tudja, a testvérem felsőőri és mondja, hogy hétvégenként magukat várják az asszonyok, mert olyan aranyosak. Kár, hogy a német Istentiszteletekre nem járnak, de gondolom csak, hogy nem beszélik jól a német nyelvt. Itt a mi falunkban már nem is emlékszünk, mikor beszélt hozzánk magyarul valaki. Fiatal lány koromban még össze – összejöttünk a parókián, meg, ha volt valamilyen alkalom. De ma csak minden a német!

Ezen már nem hiszem, hogy tudnánk változtatni. De maguk ezt szeretnék. Ahogy a szavaiból kivettem. És ez jó volna. Amikor a múltkor itten jártak, és kimenénk a temetőbe, mutattam a sírokat, a meghótt magyarokat. Bíz én még sokat ismertem onnét! Akkor, régen a magyar összetartott a magyarral. Ha benek mentünk a határon, aztán a kocsink után néztek, még nem harag vólt a szemükben. Bár tudnánk, mit gondolhatnak rólunk?

 

Maga viszont látta, mint élünk! Kérem, mondja el a magához tartozóknak, hogy mi nem vagyunk gazdagok. Meg osztrákok se, mert minket ott bent osztrák sógornak hívnak. Pedig mi magyarok vagyunk. Hiszen úgyis tudja!

 

Amért írok, hogy tudom, hogy dolgozni akarnak. Na, tudja, hogy jó helyen járnak, annyi már itt az öreg, magamforma ember. De  tudja, maguk előtt már annyi rossz ember kopogtatott nálunk, hogy nem mindig tudunk bizalommal várakozni. Sokan jöttek, előbb már kéregetni, szállást kapni, aztán sosem láttuk többet azokat. A szomszédságunkban is meglopták az Annus nénit, elvitték a pénzit, amíg aludott. Hát ezért félünk sokan. De maga más! Jó érzés, hála Istennek!

Hogy vannak még ilyenek! Csak jöjjenek bármikor. Sokat vagyok itthon. Télen a napok hosszúak. Olyankor elkel a segítség, meg a barátság!

 

Rossz volt, amit a múltkor mondott! Hogy sokan mérgelődnek, hogy ott bent, nincs munkájuk. Mi itt kint, Őriben elvagyunk. Mindig akad dolog. De nem ismerünk bentről mást, csak magukat, meg olykor egy-egy olyan jövő-menő féle embert.  Akad köztük ilyen is, meg olyan is. Ha úgy igaz, hogy a maga asszonyai mind tisztességesek, hát csak jöjjenek. A felénk járó ember elég, ha annyit mond a faluban, magyar. Már küldik is felénk. Az itteni osztrák jól megvan az itteni horváttal meg magyarral. De tart a benti, Magyarországi magyartól. Talán utálja is.


Tudja, felénk azt mondják, elébb a tisztesség és csak aztán a dolog. Jó volna tudni magukról, kifélék, mifélék. Mert, ha nem jó félék, a kapuink zárva maradnak!


A nagyapámék régen, amikor itt felénk nem volt munka, sokat jártak maguk felé. Faluról falura. Azt mesélték, többen is dolgoztak Sárvár mellett a nyőgéri uradalomban. De ma meg fordítva van. Hát csak jöjjenek!  Itt mindig van munka! A nyári dologidőben a legtöbb!

Most befejezem, mert fárad a szemem! Remélem el tudja olvasni a betűimet!

 

Az Isten áldja meg magukat!

Margit néni



Képeink csak illusztrációk!

 

Asztali nézet